Archive for november, 2007

A lakástakarékokat nem érinti a hitelválság…

péntek, november 30th, 2007

A Fundamenta német mintára kialakított, szigorú belső eljárásrenddel és törvényekkel szabályozott, prudens rendszerében nincsenek hitelezési rendszerkockázatok, ugyanakkor a magyar bankrendszerben már megjelentek a lazítás elemei.

A cikk a penzcentrum.hu oldalon olvasható.

Iskolapadban a hitelkártya: adósságcsapda vagy nagy dobás?

csütörtök, november 29th, 2007

A fiatalok harmadát nem érdekli a termék, amit igénybe vesz
Merész termékkel jelentkezett a hitelkártyapiac egyik legnagyobb hazai szereplője, a Citibank, mely most a még érintetlennek számító diákokat célozta meg a Citibank Diákkártyával. A minél korábbi és aktív ügyfélkapcsolat és a lojalitás megteremtésének jó eszköze lehet az új termék, az igazolható jövedelemmel nem rendelkező csoporttól azonban mindeddig ódzkodtak a bankok, hiszen jövedelem hiányában a kockázatok jelentősen növekednek. Ennek fényében érthető, hogy a Diákkártya nyújtotta lehetőségek is visszafogottak, hogy mennyire azok, annak nézünk utána a következőkben….

Forrás: penzcentrum.hu

Élménykártyát az ünnepekre: új hitelkártyával állt elő az MKB és a WestEnd

szerda, november 28th, 2007

Saját igényeikhez alakított hitelkártyával láthatnak neki a karácsonyi vásárlásnak a legsikeresebb hazai bevásárlóközpontot, a WestEndet választó ügyfelek. Az MKB és a WestEnd ugyanis új, co-branded hitelkártyával köszönti a vásárlási láz kezdetét, mely a bank ígérete szerint egy éven keresztül az elérhető legjobb ajánlat lesz a piacon.

A cikk a penzcentrum.hu oldalon olvasható.

Már hitelkártyázhatnak is a diákok

kedd, november 27th, 2007

A Napi Gazdaság írása alapján a Citibank új ügyfélcsoportot célzott meg a hitelkártya-felhasználók között, méghozzá a diákokat. Ha szétnézünk külföldön, már egyáltalán nem lehet annyira felhőtlen a termék iránt érzett örömünk.

Ahhoz, hogy a pénz szűkében álló, vagy egyszerűen vásárolgatni vágyó diákok megkaphassák a dombornyomású MasterCard vagy Visa Citibank Diákkártyát, legalább fél éve kell hallgatói viszonyban állniuk valamely felsőoktatási intézménnyel, illetve állandó magyarországi lakhely igazolása is szükséges…

A cikk teljes terjedelemben a penzcentrum.hu oldalon olvasható.

Számodra melyik a legszimpatikusabb bank?

kedd, november 27th, 2007

A MasterCard Worldwide támogatásával második alkalommal rendezik meg “Az év Bankja” választást Magyarországon. Míg a szakmai kategóriák díjait egy közel száz szakértőből álló zsűri ítéli oda, a legszimpatikusabb pénzintézetet 2007-ben is a nagyközönség választja ki - jóllehet a tavalyinál több nagy lakossági bank közül. A 2006-ban taroló OTP és CIB mellé idén további nagy bankok is felsorakoztak. Az első alkalommal indulók között megtaláljuk többek között a Budapest Bankot, az MKB-t, a Volksbankot, az FHB-t és az Erste Bankot is…

A teljes cikk a penzcentrum.hu oldalon olvasható.

Eddig nem kaptál hitelt? Itt a megoldás!

szerda, november 21st, 2007

A mikrohitelezés kiemelt fontosságot élvez az Európai Unió politikájában. Ami nem is csodálható, hiszen mind a gazdasági növekedésben, hozzáadott értékben, mind pedig a foglalkoztatottság területén elengedhetetlen fontosságú szerepet tölt be a szektor az egyes tagállamok, illetve az unió gazdaságában. Kiemelt fontosságú a kisvállalkozások köre tehát, s ennek értelmében egyre több olyan konstrukció lát napvilágot, melynek célja a kis- és középvállalkozások hitelhez jutásának elősegítése.

Ezekről a különböző koncepciókról készített egy összeállítást az Európai Takarékbankok Szövetsége (ESBG), melynek legfőbb megállapításait, s az egyes országok konstrukcióit kívánjuk bemutatni az alábbiakban.

A tanulmány a takarékbankoknál megjelenő négy különböző modellt azonosít:
• mikrohitelező leányvállalatok modellje,
• mérleg-alapú megközelítés,
• ügynök-modell,
• mérlegen kívüli tételeken alapuló modell.

A cikk teljes terjedelemben a penzcentrum.hu oldalon található.

Közel a tízezredik hitelkártya - tarol a K&H és az RTL

kedd, november 20th, 2007

Várakozáson felül teljesített alig több mint három hónap alatt az RTL Klub és a K&H Bank közös bank-, és hitelkártyája. Az RTL Klub kártyák számos előnyt nyújtanak, kedvezményeket kínálnak, és exkluzív lehetőségeket biztosítanak tulajdonosaiknak.

A négyféle képpel választható bank-, és hitelkártya várakozáson felül teljesített, hiszen alig több mint három hónap alatt közel tízezren igényeltek RTL Klub kártyát Interneten, a telefonos ügyfélszolgálaton és a K&H Bank folyamatosan bővülő, jelenleg 189 fiókból álló országos hálózatában. November 15-től már dombornyomott Visa Classic hitelkártya is igényelhető az eddigi elektronikus betéti és hitelkártyák mellett RTL Klub kártyaként, melyhez ingyenes utasbiztosítást is kínál a Bank.

A cikk teljes terjedelemben a penzcentrum.hu oldalon olvasható.

Szülői ház a bankok markában - lehet ezt másképp is!

hétfő, november 19th, 2007

Önrész nélkül lakáshitelt felvenni manapság már nem ördöngősség, bár csupán néhány bank biztosítja annak lehetőségét, hogy magas jövedelemszint és szigorú jövedelemvizsgálat mellett akár a vételár teljes összegére hitelt nyújt. Akkor sincs azonban veszve minden, ha történetesen nem rendelkezünk több száz ezer forintos jövedelemmel, ekkor egy másik ingatlan bevonása jelent megoldást számunkra. De vajon valójában így járunk jobban, vagy ha megpróbáljuk a minimális 5-10 százalékos önrészt valamilyen módon előteremteni? Örökre béklyóba kötjük a pótfedezetként bevont ingatlant, vagy kellő idő elteltével és szerencsével megszabadulhatunk a plusz tehertől?…

Forrás: Penzcentrum.hu

Amit a személyi hitelről tudni kell

csütörtök, november 15th, 2007

Ha egy kicsit enyhül a hitelfelvételi kedv a lakáspiacon, a figyelem középpontjába azonnal a személyi kölcsönök kerülnek. Ezek több változatban eddig is elérhetőek voltak, most azonban dinamikus növekedés előtt áll a hitelpiacnak ez a szegmense is.

A nagybankok sorra jelennek meg új termékeikkel, a korábbi forint alapú hitelek mellett divat a deviza alapú személyi hitel. (Jelenleg még csak 14% a devizahitelek aránya.)
Az eddigiekben alapvetően kétpólusú volt a piac: voltak a szegények, akik pár százezer forintos kölcsönökkel igyekeztek napi gondjaikon segíteni és voltak a nagyösszegű hitelek a bankok kiemelt, jómódú, intenzíven fogyasztó ügyfélkörének.
A bekövetkezett változások hatására gyorsabbá és egyszerűbbé vált a hitel igénylése, a reklámok szerint már kezesre sincs szükség, ezért egyre többen szeretnének a csoda részeseivé válni. A képzeletbeli középosztály (most ne vitassuk meg, hogy van-e ilyen) megjelenésével kiegyensúlyozottabbá válik ez a hitelezési piac.

A hitel bármilyen célra felvehető, csak egy telefonszámot kell felhívnunk és mindent megtudhatunk. Az igénylés feltételeinek a korábbiaknál most könnyebb megfelelni, pár nap alatt döntést is hoz a bank. Azonban ez a gyorsaság nem jelenti azt, hogy a hitelt meg is kapjuk.

Az OTP-nél naponta 1100 ügyfél jelentkezik személyi hitel felvételének reményében. Itt előnyt élveznek azok az ügyfelek, akik már régóta számlát vezetnek a banknál és havi jövedelmük is erre a számlára érkezik. A bankok a jelentős kockázatot (nincs ingatlan biztosíték) egy kifinomult szűrő használatával igyekeznek csökkenteni. (Milyen egzisztenciával rendelkezik az ügyfél? Vagyona, munkahelye, életkörülményei alapján, valamint a korábbi pénzügyei során tanusított fizetési morál alapján döntenek.) Az igénylés feltételei lazábbak, viszont nagyon magas az elutasított kérelmek aránya.

Az MNB adatai szerint az elmúlt három évben az infláció 4 %-kal csökkent, miközben a fogyasztási hitelek átlagos kamatlába 23 %, a THM mutatójuk pedig 28-30 % körül stagnált, tehát viszonylag tovább drágultak az ilyen típusú kölcsönök.

A személyi hitel igénylésének feltételei, szükséges dokumentumok

Kisebb eltérések vannak a bankok között, de a jellemző elvárás az alábbi:

életkor 21-65. között
személyi igazolvány, Lakcímkártya, adókártya
min. 60 eFt/hó nettó jövedelem
min 3 hónapos, (12 hónapos) munkaviszony
két havi számlakivonat
vezetékes telefon (nem mindenhol követelmény)
legalább 1 éves (van ahol 3 hónapos), folyamatos munkaviszony
munkáltatói jövedelemigazolás
bankszámlakivonat, jövedelem bankszámlára történő irányítása
1,5 MFt felett közjegyzői nyilatkozat

A hitel általános kondíciói

A személyi hitel igényelhető összege 100 eFt és 5 MFt között van, futamideje pedig 1 és 5 év között.
A kamatszámítás annuitásos módon történik, ebből következik, hogy a törlesztés egyenlő havi részletekben esedékes. A bankok szeretik a náluk vezetett számláról beszedési megbízással maguk leemelni az aktuális részleteket.
Devizahitel (CHF és euró is lehet) esetén a lakáshitelekhez hasonlóan nekünk kell viselnünk a kamatváltozásból, árfolyamingadozásból eredő kockázatokat és az átváltás költségeit.

Biztosítékok:

Van olyan bank, ahol (fából vaskarika) csak ingatlan biztosíték mellett adnak személyi hitelt. Eléggé elterjedt megoldás a hitelfedezeti életbiztosítás (K&H, Citibank, Erste), nagyobb összeg folyósítása esetén kezesre is szükségünk lesz. Általában büntetik (magasabb költségek) a másik bankban vezetett számláról történő törlesztést és kérnek inkasszós jogot az adott bankszámlára.

Forrás: bankweb.hu

Mire figyel az átlagos hitelfelvevő?

csütörtök, november 15th, 2007

Az átlagos magyar hitelfelvevő igyekszik a végletekig leegyszerűsíteni a döntéshozást, így a törlesztőrészlet nagysága mellett a kezdeti költségek leszorítására helyezi a hangsúlyt.

A cikk a penzcentrum.hu oldalon olvasható.