Archive for the ‘Lakáshitel’ Category

Újabb nullás hitel az Erste Banktól

péntek, október 19th, 2007

Nulla százalékos kezelési költségű lakáshitelt vezetett be hétfőtől az Erste Bank. A piaci kamatozású, 6 hónapos kamatperiódusú hitel svájci frankban igényelhető!

Sztanó Imre, az Erste Bank lakossági üzletágának vezetője elmondta: a 0 százalékos kezelési költségű hiteltermékek rendkívül népszerűek, mivel más hiteleknél jóval alacsonyabb havi törlesztőrészletet jelentenek az ügyfelek számára…

Forrás: klikkbank.hu

Hitelt gyötrelmek nélkül? Vedd fontolóra, mielőtt késő lesz…

csütörtök, október 18th, 2007

Tisztán önerőből már-már lehetetlen lakást vásárolni, ha pedig hitelhez kell folyamodni, a legtöbb vásárló elbizonytalanodik, a banki ajánlatok ugyanis szinte összehasonlíthatatlanok az átlagember számára. Az ebből fakadó konfliktushelyzet kétféle kényszermegoldást szokott szülni: vagy felületes tájékoztatás alapján önmaga hoz döntést a hitelfelvevő, mellyel hosszú évek alatt százezreket bukhat, vagy végső kétségbeesésében egy pénzügyi közvetítő segítségét kéri. Utóbbi esetben fontos, hogy meggyőződjünk róla, a kiválasztott tanácsadónk valóban tud segíteni és nem csak a gyorsan megszerezhető jutalékra hajt. Fussunk végig a következőkben a lakásvásárlás előtt felmerülő legrelevánsabb pénzügyi kérdéseken és próbáljunk szakértő szemmel is elfogadható, ugyanakkor érthető válaszokat találni rájuk!…

A cikk teljes terjedelemben a penzcentrum.hu oldalon olvasható.

Kezelési költség: százezrekbe kerülnek a banki trükkök!

szerda, október 17th, 2007

Első látásra egyszerű konstrukciónak tűnik a klasszikus lakáshitel, hiszen nem történik más, minthogy az ingatlanra bejegyzett jelzálogjog fejében a bank hitelt nyújt az ügyfélnek, aki azt meghatározott futamidőn át, rögzített havi részletekben törleszti. Ha ez ilyen egyszerű lenne, mindenki könnyen kiválaszthatná a legjobb ajánlatot, a többi bank pedig lehúzhatná a rolót. A gyakorlatban számos tényező árnyalja a képet, és tulajdonképpen szinte lehetetlenné teszi a laikusok számára a megalapozott választást…

A cikk további témái: A THM és a törlesztő részlet sem véd meg!, A trükkös számítási módok, Mennyit bukhatunk? Brutális számok, Hogyan kerüljük el a buktatókat?

A cikk teljes terjedelemben a penzcentrum.hu oldalon olvasható.

Lakáshitel mindhalálig: meddig nyújtsuk a futamidőt?

kedd, október 16th, 2007

A napokban látott napvilágot a hír, miszerint már hazánkban is van lehetőség jelzáloghitelt 40 éves futamidőre felvenni. Korábban a bankok 20-25 évben szabták meg a határt, most pedig a 30-35 éves korlát a legelterjedtebb, úgy tűnik azonban, hogy a futamidő kitolódásának végső határa még messzebb lehet. A piac, illetve az ügyfelek számára elérhető ajánlatok változása felveti a kérdést, mennyit nyerhetünk a futamidő kitolásával és meddig éri meg elnyújtani a törlesztést. Meghatározható egyáltalán, hogy mekkora valaki számára a futamidő optimális hossza? Ezen kérdésköröket járjuk végig alábbi összeállításunkban egy egyszerű példa segítségével…

A cikket teljes terjedelemben megtalálják a penzcentrum.hu oldalon.

Magyarországon először emelkedik 40 évre a jelzáloghitel futamideje

vasárnap, október 7th, 2007

A pénzintézetek tapasztalatai alapján a hitelfelvevők legfőbb preferenciája az alacsony törlesztőrészlet, melyet a hitelek díja és a futamidő befolyásol leginkább. Az akciós kamatok mellett általában 1 évig, a lakástakarékpénztári szerződéssel kombinált lakáshitel esetén huzamosabb ideig -akár 4-8 évig- jelent alacsonyabb havi terheket a felvett hitelek törlesztése.

A cikk teljes terjedelemben a penzcentrum.hu oldalon olvasható.

Ami sok, az sok! Meghúzzák a határt a bankok

szombat, október 6th, 2007

Hol van az a határ, ahol a bankok behúzzák a kéziféket? Mekkora összegnél nem nyújtanak nagyobb lakáshitelt a szokványos eljárás keretein belül? Mi a teendő, ha valami miatt ennél is több pénzre lenne szükség? Egyáltalán jelent effektív korlátot ez a plafon? Ezen kérdéseknek jártunk utána a hazai bankok segítségével.

Korábbi írásainkban számtalanszor rámutattunk már, hogy egy-egy konkrét lakáshitel-igényléskor a hitelösszeg maximumát több tényező befolyásolja. Ezen faktorok közé sorolható a fedezetként bevont ingatlan(ok) értéke, illetve nem tisztán fedezet alapú finanszírozás esetén az adósjelölt jövedelme is…

A cikk teljes terjedelemben a penzcentrum.hu oldalon olvasható.

Svájci frank vezeti a magyar hitelrendszert

péntek, október 5th, 2007

Az MNB kimutatása szerint az újonnan felvett hitelek 80 százalékát már svájci frankban veszi fel a magyar lakosság.

Az előző havi magas értékekről júliusban tovább emelkedett a svájci frankban felvett fogyasztási és lakáscélú hitelek új szerződéseinek értéke - mindez a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb adataiból derül ki. Az MNB számaiból egészen pontosan az olvasható ki, hogy minden eddiginél magasabb, több mint 79 százalékos volt az új fogyasztási hiteleken belül a frankalapú kölcsönök aránya.

A devizahitelek ugyanakkor kockázattal is járnak - áll a pénzügyi felügyelet tájékoztatójában. Ha ugyanis emelkedik az alapkamat Svájcban, illetve az eurózónában, az magával hozza a törlesztőrészletek növekedését is. És így van ez akkor is, amikor ‘bezuhan’ a forint az euróval szemben. Ugyanakkor még mindig kifizetődőbb devizahitelt felvenni, rövid távon legalábbis mindenféleképpen.

Forrás: OrientPress

Lakáshitelt szeretnék felvenni: hogy kezdjek neki?

szombat, szeptember 29th, 2007

A kiszemelt lakás megvételét jelentősen bonyolíthatja, ha nem rendelkezünk a teljes vételárral és hitelt kell felvenni. Valljuk be, ez igen gyakori eset, nem árt hát előre felkészülni a lakáshitel-felvétel folyamatára, hogy amennyire lehet megkönnyíthessük és felgyorsíthassuk a dolgot. Magától értetődő, hogy már magában az adásvételi szerződésben is rögzítésre kerül, hogy a vételár mekkora részét fizetjük hitelből, a továbbiakban azonban a bank és a hitelfelvevő ügyfél közti relációt állítjuk vizsgálódásunk középpontjába, ez lesz ugyanis “a bonyolultabb szál”.

További alcímek a cikkből: Mekkora hitelt kaphatok? A fedezet értékelése, Az első körben szükséges dokumentumok.
A cikk teljes terjedelemben a penzcentrum.hu oldalon olvasható.

Lakáshiteles álomból rémálom: könnyű elcsúszni a banánhéjon!

szombat, szeptember 29th, 2007

A legrosszabb, illetve leginkább veszélyes hiteltípusnak kikiáltott, úgynevezett opcióval ellátott változó kamatozású jelzáloghitel sokak meglepetésére egyben a legjobb lehetőség is, legalábbis ezt tudhatjuk meg a BusinessWeek cikkéből.

A cikk forrása (ahol teljes terjedelemben megtalálható) a penzcentrum.hu .

Mi is az a jelzálog? - Nem kell rögtön megijedni…

szombat, szeptember 29th, 2007

Lakásvásárlási hitel felvételekor szinte mindenki első lépésre belebotlik a jelzálogjog jogintézményébe, és többnyire nem teljesen tud mit kezdeni vele, mert nincsen tökéletesen tisztában azzal, hogy mit is jelent ez. Rémképeinkben rögtön az sejlik fel, hogy “viszik a házat a fejem felől”, és ezáltal nem tudjuk rendesen mérlegelni az ezzel járó kockázatokat. Ezen írásunkkal kicsit rendet szeretnénk teremteni a fejekben, hogy bátrabban vághassanak bele a Kedves Olvasók egy ilyen konstrukcióba…

A jelzálogjog tipikusan lakásvásárlási hiteleknél szokott megjelenni biztosítékként a bank oldalán. Mindez azért van, mert a lakáshitelek általában magasabb összegűek, mint egy más típusú hitel, és ezért nagyobb biztosítékra van a hitelezőnek szüksége…

A cikket teljes terjedelemben megtalálják penzcentrum.hu oldalon.